Na tipli

Korábban írtam, hogy milyen viharvert technikát találtam ki magamnak.
No az egyik próbadarab a teljes megvalósulás szakaszába ért.
A kerti kamra falán, kis fogasként tárolja a kis gazdák, kis szerszámait.:)

A cselekmény több szálon futott, sorolom:
A.
1. 2006. tavaszán megvettük előző lakásunkat, és sk felújítottuk. Ezen év karácsonyára kaptunk is egy barkácskönyvet. Időben. Sebaj, elfér a polcon, és különben is jó lesz az még valamikor... (Hogy is volt gyerekkoromban?... 'Majd belenősz édes lányom'...)
B.
1. Télen megvettük végre a szagelszívót, és ennek dobozában találtunk egy 'kipáckázó' deszkát. A fiúk ezt kalapálgatták nagy bőszen, ha engedtem. Csiszolatlan, kezeletlen fenyő deszka.

2. Ezen álltam neki kiélni magam. Mindenféle csiszolás nélkül kapott egy réteg barnás-fekete matt zománcfestéket.

3. Majd diszperzittel nagyvonalakban rámentem.

4. Száradás után mosogatószivaccsal kissé megkoptattam.

5. A zománcfestékkel újra belehúztam pár csíkot, és száradás után átkentem lakkal. Hogy minek? Mert megvan a diszpinek az a jó tulajdonsága, hogy vízben oldódik. Nem érdekli, hogy éppen deszkát öregítek vele. Onnan is lemossa a galád eső. No ezért. Méhviasszal akartam kezelni, de nem jutottam egyelőre hozzá.
6. A deszka maradt a tetőtérben, árválkodni.
C.
1. Kisfiam a polcról leszedte a barkácskönyvet, és úgy döntött megszerel valamit az alapján a házban. És akkor észrevettem benne egy képet.
(no, mivel fotoapparát éppen off, ezt majd később illesztem ide).
A.
7. Elő tehát a tipliket, zománcfestékkel le, és a hős és ügyes, és szófogadó társ fúrt, illesztett, kalapált, és készen lett a fogas.