2011. július 8., péntek

Levendula - szívás

Tavaly sebtiben elültettem 3 tő levendulát (Lidl, 300 Ft), majd ősszel újabb 3-4-et (Hortus Hungaricus, 200 Ft). Állati jól érzik magukat, semmi gond. Bár sűrűn szidom magam, hogy miért nem vettem többet, merthogy bakfis korom óta vágyam, hogy levendula szegélyezte járda vigyen szerény hajlékomba. Tudom, most mindenhol levendula mánia harapódzik el, úgy-hogy dacból akár le is mondhatnék róla, és szamárkóróval vethetném be a helyét, vagy vörös szegfűvel:), de nem, marad a vágy. Viszont a józan ész is néha előtérbe kerül, úgy-hogy türelmesen várok, mire kész az összes törés-zúzás-térkövezés és nekiállhatok az előkertnek.
Szóval ez a pár tő levendula szépen virágzott, illatozott, és nem volt szívem learatni, csak most, hogy elvirágzott. Nagy bőszen levágdostam a virágokat és az ősz óta erre váró kis virágtartóba tettem.

És most jön a szívás, mert potyog ezerrel a sok apró virág, szóval tanulság: vagy aratás, vagy kint lélekemelősdi, mert száradt virágból nem lesz koszorú, meg dísz, max. moly űző szütyő/párna v. tea/fűszer:(

4 megjegyzés:

Otthon Művek írta...

Na igen, az ilyen mellékhatásokat persze elhallgatják a magazinok. Különben nagyon helyre kis dekoráció lett, csak hát most söprögetni kell az emelkedett lelkeddel...
Nálam még csak most kezd el nyílni, engem meg az aggaszt, hogy nagyon világos a színe. Valahogy tökre nem levendulakék. Az illata pedig stimmel. Lehet hogy valami globalizált verziót kaptam én meg?

cottage írta...

Ugye-ugye, azért is írtam, okulásképpen.
:)nem sokáig söprögetem, megy majd a levendulászsákba ha lesz időm varrni.
Ja, van többfajta levendula.De igazából dunsztom nincs, sajna tőlem ne várj egzakt növényneveket, latin neveket, species-eket:)
Ha az illata rendben, akkor minden rendben, nem?!:)

Borbás Ági írta...

Annyira szép ez a kis fa kaspód(?) és benne a levendula, hogy nekem elsőre fel sem tűnt a lepotyogott virágszirom. Kit érdekel??? ;))

cottage írta...

:)
sajnos azonban lassan mind lepotyog